2009. október 31., szombat

A hazaút

Elérkezett a nagy nap, végre hazamehetek. A tegnapi buli után eléggé nyomott voltam egész nap. Ennek ellenére elég korán keltünk, még az utolsó napot ki akartuk használni.
Reggel egy rövidke kirándulásra mentünk négyesben: Klaudia, Emília, a doki és én. Kora délután értünk haza, még volt egy kis idő, Klaudiával elmentünk egyet kettesben sétálni. Az átjáró megnyílása előtt fél órával értünk haza. A dokival utoljára átszámoltunk mindent, felkészültünk néhány komplikációra.
Ahogy vártuk, másodperc pontossággal meg is nyílt az átjáró, pontosan a szobám közepén, ahogy azt kiszámítottuk. 46 másodpercig volt nyitva, de abból 40 másodperc a búcsúzkodással telt. Hat másodperccel a bezáródása előtt végül átkeltem rajta. Az volt nagyon furcsa, hogy most zöld színű volt az egész, és nem kék, mint eddig. A doki nem tudott rá magyarázatot adni, csak annyit mondott, hogy gondoljam meg, átmegyek-e rajta. Sok időm nem volt gondolkodni, és úgy döntöttem, hazatérek. Sikerült is, bár az út nagyon megviselt, miután beléptem az átjáróba, semmire nem emlékszem. Valószínű, hogy elájultam, ugyanis reggel az ágyam mellett, a földön ébredtem.
Miután felkeltem, kinéztem az udvarra, és rájöttem, hogy otthon vagyok. Hazatértem. Sőt, úgy tűnt, egyetlen napot sem voltam távol. Álmodtam volna az egészet?

Nincsenek megjegyzések: