A kiszabadítás

Ma reggel fél 12-ig őrködtünk. A házban egyetlen embert láttunk, a feltételezett fogvatartót. Amikor ő távozott, abban a pillanatban akcióba léptünk. Klaudiával ketten őrt álltunk, mialatt a doki és a srác az ötös osztályból megpróbálta Emíliát kiszabadítani.
Tíz percig tartott a művelet, Emíliát az emeleti szobába zárva találták, szerencsére épen és egészségesen. Ezután gyorsan, mielőtt a fogvatartó haza nem ér, el kellett tűnnünk a helyszínről. A falu széléig észrevétlenül sétáltunk, majd futásnak eredtünk. Átgázoltunk az erdőn és a szántóföldeken, míg végül a szomszéd faluba nem értünk. Innen busszal három falut utaztunk, majd vonattal elindultunk a Déli Hegyvidék felé. Hamarabb is hazaérhetnénk, csak valószínűleg arrafelé az ellenség már ellenőrzése alá vonta a közvetlen járatokat. Így a legbiztonságosabb módot választottuk: a távoli, de nyugalmas Déli Hegyvidék felé vettük az irányt. A terv szerint egy hetet töltünk ott, majd hazatérünk.
A vonatunk csak estére érkezett meg, így addig volt bőven időnk beszélgetni. A doki rengeteg dolgot elmondott erről a bandáról, meg magáról a helyzetről. Évtizedekkel ezelőtt kezdődött minden. Egy másik világból ideérkezett két nagyon furcsa egyén. Embernek tűntek, de feltűnően szőke, lila csíkokkal díszített hajuk, és a miénknél fakóbb és zöldesebb bőrük volt. A víztől rettenetesen féltek. Senki nem tudja, hogy kik ők, és honnan jöttek.
A bajok akkor kezdődtek, amikor maguk köré harcosokat toboroztak. Azóta előkerült pár titkos iratuk, amiben a világuralom átvételéről írtak. Nem tudni, hogy miért tűzték ki ezt a célt, lehet, hogy pusztán csak hatalomvágyból, de az is előfordulhat, hogy valami más meggondolásból. Mindenesetre nem sokáig tartózkodtak itt, néhány hét után elhagyták ezt a világot, és azóta sem tértek vissza. Az általuk indított mozgalom viszont vészesen terjed, és elképzelhetetlen, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkifejlete.
Emília ott jött a képbe, hogy a volt barátja is a harcosok közé tartozik. Eleinte egy kedves, megértő srác volt, később viszont kész vadállat lett belőle. A harcosok tették ilyenné. Rettegésben tartotta Emíliát. Gyakorlatilag az utóbbi hónapokban már a szobáját sem hagyhatta el. Ki tudja, a jövőben mit tett volna vele, ha most nem szabadítjuk ki?
A doki elmondta az ötös osztállyal kapcsolatos tudnivalókat is. Amikor az idegenek elkezdték szervezni a harci alakulatukat, rá pár nappal az Állami Titkosszolgálat létrehozta a nullás osztályt. Feladatuk a harcosok ügyének irányítása, valamint az ellenállás megszervezése. Ők hozták létre az egyes és kettes osztályt. Az egyes osztály csak információkat gyűjt, a kettes osztály feladata viszont minden ellenséges tevékenység megakadályozása. A doki eleinte a kettes osztálynak volt a tagja, de később, egy átszervezés során átkérte magát az egyesbe.
Tíz év elkeseredett küzdelem után az Állami Titkosszolgálat rájött, hogy ebben a három osztályban túl kevesen vannak, és a munkájuk sem a leghatékonyabb, ezért kicsit átszervezték az ellenállási mozgalmat. A kettes osztály már csak irányító szerepet lát el, a tényleges cselekvésre további egységeket hoztak létre. A hármas, négyes, ötös és hatos osztályok feladata féken tartani a harcosokat. A hetes osztály felelőssége, hogy a harcos mozgalom ne terjedjen tovább, ők védik a harcosok által még nem ellenőrzött területeket. A nyolcas osztály egy tudósokból álló szervezet, akik a világok közötti átjárókat vizsgálják, illetve megpróbálnak rájönni, hogy az a két idegen ki vagy mi volt. A kilences osztály egy nagyobb létszámú, gyengén felfegyverzett alakulat, míg a tízes osztály egy önkéntesekből álló csoport.
Most már tudom, hogy nem kis dologba csöppentem bele.
Azért kell most a Déli Hegyvidékre mennünk, mert ott a harcosok még nincsenek jelen. Haza is csak úgy mehetünk, hogy a hármas osztály egyfolytában figyelni fog minket, nehogy valami harcos akció áldozatává váljunk.

A segítség

Ma kora délután, miközben épp a további teendőket beszéltük meg, egy huszonéves fiatalember jött oda hozzánk. Az ötös osztályhoz tartozik, és elmondta, hogy találtak egy meglehetősen gyanús házat a szomszéd faluban. Odamentünk körülnézni. Egy jó állapotban levő házról van szó, ahol szemmel láthatóan nem adnak sokat a biztonságra. A kapu ugyan le van lakatolva, de ez minden. Valószínűleg itt tartják fogva Emíliát.
A doki szerint elhamarkodott akció lenne egyből nekilátni Emília kiszabadításának, inkább őrködünk egy napot, és holnap délelőtt megkíséreljük kimenekíteni. A srác is csatlakozott hozzánk, így már négyen vártuk a megfelelő alkalmat. Mindenki elfoglalt egy-egy őrhelyet, és onnan néztük, hogy történik-e valami. Ha minden rendben, holnap az első adandó alkalommal kiszabadítjuk Emíliát. Addig viszont őrködünk.

Reménytelen keresés

Miután Emília levelét megfejtettük, szinte azonnal elindultunk az Északi Hegyvidékre. Klaudia is velünk tartott, elvégre itt kisebb veszélynek van kitéve, mint ha otthon maradt volna.
Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy akartuk. Hiába segítenek jobbnál jobb megfigyelők, hiába az a tucatnyi beépített ember, nem sikerült Emília nyomára akadni. Valószínűleg még mindig ugyanott őrzik, ahol eddig, és ők is tudják, hogy a nyomukban vagyunk. Még nem merik elszállítani, hiszen azzal nagy feltűnést keltenének. Egyelőre kivárnak, de ezt tesszük mi is.
A doki egyik nap említett valami ötös osztályt. Nem hajlandó róluk elmondani semmit, de a szavaiból annyi kiderült, hogy mellettünk állnak, és hogy rendkívül jól felszereltek. Azt mondta, hogy ha a héten sem jutunk semmire, kénytelen lesz őket hívni.
Nem tudom, még meddig tart ez az elkeseredett keresés, de remélem, minél hamarabb kiszabadítjuk Emíliát.

Levél Emíliától

Reggel egy különös levelet találtam a postaládámban. Nem a postán keresztül juttatták el hozzám, valaki egyszerűen bedobta a hozzám. Feladónak csak annyi volt írva: Emília. Vajon ő az az Emília lehet?
Elolvastam a levelet, de csak valami unalmas történetet ír benne. Egy lányról szól, aki a sötét erdőben eltéved, de találkozik egy jóképű fiatal sráccal, aki hazajuttatja. Ezután egymásba szeretnek, megházasodnak, gyerekeik születnek, és boldogan élnek... Kissé eseménytelen, és fogalmam sincs, hogy ezt miért küldhette nekem.
Délután Klaudiának is megmutattam, és nagy megdöbbenésemre rájött, hogy ha a szavak első betűit összeolvassuk, egy titkos üzenetet kapunk. "Emília vagyok. Nagy baj van, mentsetek ki innen. Fogságban vagyok. Titeket is el akarnak rabolni." Megrémültem, amikor megláttam az üzenetet. Nem tudtam, mihez kezdjek. Szerencsére volt, aki segítsen. Elmentem a kórház volt főorvosához, hátha tud valamit. Jó volt a megérzésem, nagyon is képben volt a történéseket illetően. Kis gondolkodás után felfedte előttem élete legnagyobb titkát: húszéves kora óta egy titkos szervezetnek dolgozik. Feladatuk bizonyos bűnszervezetek ellehetetlenítése, valamint a másik világokból érkezők megfigyelése. Ezek szerint tudnak az átjáró létezéséről. Ígéretet tett rá, hogy miután a jelenlegi problémát megoldjuk, segít pár dologban az átjáróval kapcsolatban.
Megtudtam, hogy Emíliát a volt barátjának a bandája tartja fogva. Az ország több részén is jelen van a bűnbandájuk, de eddig még szerencsére kevés bűneset írható a számlájukra. A terveik viszont félelmetesek. Évek óta építgetik a kapcsolatrendszerüket, és mára már olyan hatalmuk van, hogy irányításuk alá tudnák vonni a fél országot. Mindenhol ott vannak.
Kicsit megijedtem, de a doki biztosított róla, hogy nem lesz gond. Urai a helyzetnek, csak gyorsan kell cselekedni. Most még tudják, hogy hol tartják fogva Emíliát, de pár napon belül át akarják szállítani máshová. Még azelőtt kell kiszabadítani. Így aztán a következő vonattal indulunk is az Északi Hegyvidékre.

A remény

Az elmúlt pár hónapban folytattuk a megkezdett kutatásokat. Legjobban az foglalkoztatott, hogy a fénygömbön keresztül milyen világba jutunk, valamint hogy haza tudok-e jutni még valaha. Annyit sikerült bebizonyítani, hogy minden alkalommal ugyanabba a világba vezet az átjáró. Remélem, az a világ az én eredeti világom. Akkor még van remény, hogy hazakerüljek.
Az idei tanévben ismét tanérként dolgozok, ugyanabban az iskolában, ahol eddig.
Klaudiával a kapcsolatunk felhőtlen, szóval semmi okom panaszra. Mégis hiányzik az eredeti otthonom.

Hazamegyünk

Klaudiával úgy döntöttünk, hogy hazautazunk. Pár hétig otthon leszünk, majd utána újra eltöltünk itt néhány hetet.
A fénygömbbel sem tudom, hogy mi lehet. Folytatni kell a kutatásokat, elvégre lehet, hogy ez a gömb az átjáró az otthoni világba.
Először azt kell kideríteni, hogy mindig ugyanoda nyílik-e meg az átjáró, vagy pedig mindig különböző világokba? Kézenfekvő ötlet, hogy átmegy valaki, elhelyez egy jelet, visszajön, és amikor újra megnyílik, megnézi, hogy az elhelyezett jel ott van-e. Ezzel csupán az a gond, hogy roppant kevés ideig van nyitva az átjáró. Ilyen formán ez kivitelezhetetlen. Pedig fontos lenne kideríteni.
Utána arra kell rájönni, hogy hazafelé nyílik-e meg. Ha máshová vezet, akkor azt is ki kell kutatnunk, hogy miként lehet elérni, hogy mégis hazafelé nyíljon meg. Bár ennyi szép itt töltött idő után már nem is biztos, hogy haza akarok jutni. Klaudiát még nem kérdeztem erről, de ha ő nem jönne velem, akkor egyre valószínűbb, hogy inkább maradok.

Egy tökéletes nap

Csodálatos napunk volt Klaudiával. Mióta megismertem, erről álmodtam.
Kora reggel a nagyszülei elmentek otthonról, és csak este jöttek haza. Azt mondták, hogy kell valaki, aki őrzi a házat, hátha valami történne, de valójában tudták, hogy csak arra vártunk, hogy egész nap kettesben lehessünk.
Elbúcsúztunk tőlük, majd bementünk a szobába, és lefeküdtünk a heverőre szorosan egymás mellé. Kicsit elmélkedtünk azon, hogy mennyi furcsa véletlenre volt szükség ahhoz, hogy mi most ketten itt lehessünk. Ezután vadul elkezdtünk csókolózni.
Fel sem tűnt, hogy milyen gyorsan telik az idő. 11 körül elkezdünk ebédet készíteni, megebédeltünk, majd beültünk a nappaliba tévét nézni. Mily véletlen, épp a kedvenc filmjét adták. Vajon véletlen? Vagy netán a nagyszülei tudták ezt, és ezért is ma hagytak minket kettesben?
A film után ismét irány a szoba, és ott megtörtént az, amire titkon már mindketten nagyon vágytunk...
Gyönyörű nap volt. Annyira jó vele lenni, hogy azt szavakkal kifejezni nem lehet.
Este, amikor hazaértek a nagyszülők, a nagymama egy huncut mosoly kíséretében megkérdezte: "Na, jól éreztétek magatokat? Nem unatkoztatok?"

A nyaralás kezdetén

Soha ennyi időt még nem töltöttem együtt egy lánnyal, mint amennyit Klaudiával vagyok. Ez már valóban szerelem.
Csodálatos ez a nyár, és a nagyszülei is roppant jófejek és kedvesek, hogy mindezt megengedik. Pár hete még nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam. A hazajutásra is egyre kevesebbet gondolok, már az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha nem is kutatnám tovább a hazautat, és végleg itt maradnék Klaudiával. Persze az is eszembe jut, hogy még fiatalok vagyunk, és ki tudja, mit hoz a jövő... most ugyan lángol a szerelem, de mi van, ha kialszik a tűz, én meg végképp elszalasztom a hazajutás lehetőségét?
A nyaralás alatt nem érdekel, hogy mi van az átjáróval, de ha hazaérünk, folytatom a kutatásokat. Nem mindennapi esemény lenne, ha átlátogatnánk az átjárón túlra...

Klaudiával

Most egy ideig nem fogjuk látni az átjárót, ugyanis Klaudiának el kellett utaznia a nagyszüleihez. Az volt az ötlete, hogy én is menjek vele, csak nem tudtam, mit szólnak majd a munkahelyen. De az igazgató rendes volt, és azt mondta, hogy ha szerzek magamnak helyettesítőt, akkor az idei tanévben már nem kell többször bejönnöm. Természetesen ősztől újra számít rám. Így viszont lesz Klaudiával egy felettébb kellemesnek ígérkező nyarunk.
A Keleti Alföldön élnek a nagyszülei, és azért hívták el hosszabb időre magukhoz, mert épp most született meg az unokatestvére. Eredetileg csak egy hétről lett volna szó, de végül júliusig maradhatunk.
Az átjárót meg reméljük, utána is láthatjuk még.

Újra megnyílt az átjáró

Tegnap megint megnyílt az átjáró. Ha igaz a feltételezésünk, most át is lehetett volna kelni rajta, de mivel még semmit nem tudunk róla, azt sem, hogy hová vezet, ezért inkább nem próbáltuk ki. Bár egy kavicsot átdobtunk rajta, ami tényleg a túlsó világban esett le.

A fénygömb

Végre láthattam azt a titokzatos fénygömböt.
Elmentem Klaudiához, kicsit beszélgettünk, majd elindultunk a gömb várható megjelenési helyére. Negyed hatkor már ott voltunk, hogy még véletlenül se késsük le. 5 óra 33 perc 10 másodperckor jelent meg. Először pár másodpercig csak enyhe fény látszódott, majd ez elkezdett erősödni, amit egy kis villanás követett. A villanás után kör alakban át lehetett látni valahová máshová. Szinte ugyanolyan táj látszódott, mint ami körülöttünk volt, de ha nem a szántóföldön jelent volna meg, biztos több különbséget találtunk volna. De az biztos, hogy máshová lehetett átlátni. Maga a gömb halványan, kék színnel világított, és ami érdekes volt, hogy csak egy irányból lehetett átnézni a másik világba. Az ellentétes oldalról csak egy kissé homályos folt látszódott. Pontosan 1 perc 23 másodpercig volt látható, majd pillanatok alatt eltűnt.
Legközelebb még közelebb leszünk hozzá, és akkor nem csak optikailag, hanem fizikailag is meg fog nyílni az átjáró. Ha több ideig lenne nyitva, átmennék a túloldalára, megnézni mi van ott.

A nagy nap előtt

Holnap lesz a nagy nap, holnap fogjuk Klaudiával megnézni a rejtélyes fénygömböt.
Délután négykor találkozunk náluk, kicsit még beszélgetünk, és utána elindulunk. 5 óra 33 perckor fog a gömb megjelenni. Viszünk iránytűt meg térképet, hogy biztosan megtaláljuk a helyet. Fényképezőgépet is viszünk, elvégre nem mindennapi dolgot fogunk látni, legalább egy fényképünk legyen róla.

Két csodálatos nap

Tegnap a kora délutáni órákban találkoztam Klaudiával. Ahogy megbeszéltük, sorban felkerestük a fénygömb feltűnésének helyszíneit.
Sok helyet bejártunk a délután folyamán, és közben azon gondolkoztunk, hogy konkrétan mi lehet ez a fénygömb. Elmondtam neki, hogy mi is történt velem, hogy kerültem ide, és hogy szerintem ez összefügghet a fénygömbbel. Láthatóan tetszett neki az elméletem, meg persze az is, hogy máshonnan jöttem. Elmondtam azt is, hogy ha ezeken kívül még volt pár olyan megjelenése a gömbnek, amit nem látott, akkor valószínűleg szabályos időközönként, és az előzőtől mindig ugyanolyan távol jelenik meg. Miután mindegyik helyen jártunk, hazamentünk hozzájuk, és kiszámoltuk, hogy a legközelebbi megjelenésnek hol kell lennie. Egész pontosan a házuktól északra 1 km-re, most csütörtök este lesz látható. Ha igaz a feltételezésünk, 11 naponként jelenik meg, és mióta idekerültem, ez lesz a hetedik ilyen. Ha ez tényleg egy dimenziókapu, akkor pár nap múlva alkalmam lesz átnézni egy másik világba. Vagy lehet, hogy az eredeti világomba? De csak átnézni tudok, hiszen Klaudia feljegyzései alapján csak minden második alkalommal jött át hang a gömbön. Az meg nyilvánvaló, hogy csak akkor van esély átmenni rajta, amikor hang is át tud jönni. Szóval most csak nézelődni fogunk, de ez is nagy élmény lesz. És rá 11 nappal akár át is nézhetünk a gömb túloldalára.
Ma megint találkoztunk, de ezúttal egy kirándulást terveztünk a közeli erdőben. Végig kettesben voltunk, és egyre biztosabb voltam benne, hogy a testvére igazat mondott: tényleg belém van zúgva. Sötétedésig kint bolyongtunk az erdőben és a réten, és irtó jól éreztük magunkat.
Most meg ideje aludnom kicsit, elvégre reggel munka. De délután ismét találkozunk.

Klaudia

Érdekes nap volt ez a mai. Reggel megint ott állt a lány a házunk előtt, de ezúttal odaköszönt, és szép napot kívánt. Eddig egy köszönésen kívül még semmit nem szólt hozzám, és köszönni is csak egyszer köszönt, amikor először találkoztunk.
A munkaidő viszonylag hamar letelt, főleg, hogy vártam, vajon mi lesz a lány következő lépése. Nem kellett sokáig várnom, hazafelé a buszon ismét találkoztam vele. Odaültem mellé. Meglepetésemre elég bőbeszédű volt. Klaudiának hívják. Az továbbra sem derült ki, hogy eddig miért nem szólt egy szót sem, de sok mást megtudtam róla. Itt lakik a szomszéd faluban, a buszmegállótól nem messze. Két testvére van, az egyik az a srác, akivel a napokban találkoztam, valamint van még egy pár évvel idősebb nővére. Érdeklik a különös dolgok, főleg miután azt a bizonyos kék fénygömböt látta. Látta már többször is, legelőször egy omladozó ház falában, a város déli felében. Azt mondta, a gömb átment az épület falán. Megígérte, hogy valamelyik nap elvisz minden olyan helyre, ahol a fénygömböt eddig látta.
Végülis nem mentem egyenesen haza, hanem leszálltam vele, és megkért, hogy töltsük együtt a délutánt. Természetesen beleegyeztem. Miután körbevezetett a házban, bementünk a szobájába, és egész délután ott voltunk. Magáról nem sokat mondott, inkább a különböző rejtélyes dolgokról beszélgettünk. Mutatott egy füzetet, amiben minden rejtélyt leírt, amit látott. Igen szép munka, tudományos pontossággal jegyzett le minden fontos körülményt. Többek között feljegyezte, hogy a gömbön keresztül valahová máshová is át lehet látni. Látott már a túloldalom embereket, járműveket, de egyszer az is előfordult, hogy egy labdát dobtak át rajta. Minden második alkalommal még hangok is áthallatszanak a fénygömbön.
Sajnos a délután is hamar elmúlt, így jönnöm kellett haza. A saját rejtélyes történetemet még nem meséltem el, de nem hinném, hogy bármi baj származna belőle, ha megtudná. Ő több mindent látott már ebben a témában, mint amit én eddig ki tudtam deríteni. Talán holnap el is mondom neki.
Miután hazaértem, elővettem egy térképet a környékről, és bejelöltem azokat a helyeket, ahol a gömböket látta. Különös dologra jöttem rá: az összes eddigi megjelenése egy egyenes vonal mentén történt. Ráadásul ez a vonal itt, a ház környékén megy át. Ezek szerint valamikor, a jövőben itt is meg fog jelenni a gömb. Még érdekesebb, hogy majdnem minden megjelenés között ugyanakkora idő telt el, illetve az előzőhöz képest ugyanakkora távolságra volt. Ha szabályosan következnének ezek a megjelenések, akkor kellett még néhánynak lenni, amit ő sem látott. Sőt, biztos, hogy volt, mert úgy igen szép szabályosság lenne köztük.
Azt hiszem, holnap lesz mit kutatnom. Persze csak miután Klaudiával találkoztam...

A különös lány

Reggel, amikor elindultam munkába, meglepetésemre ott állt a ház előtt a már rég látott különös lányt. Csak állt, és mint mindig, most sem szólt semmit. Nem is mozdult, csak nézett engem. A biztonság kedvéért a kulcsot azért jól elraktam, nehogy a házban kutakodjon, míg én dolgozok.
A buszmegállóba érve ő akkor már ott várt. Odamentem mellé, megkérdeztem, hogy hívják, de csak kacsintott egyet. Nem szólt semmit. Senki más nem volt a megállóban. Ez is különös, hisz ilyenkor legalább 15-20 ember szokott itt várakozni. Pár percen belül megérkezett a busz. Én felszálltam, de ő továbbra is csak állt a megállóban, és nézett. Viszont amikor a városba megérkeztem, ő már ott állt a megállóban. Félelmetes, hogy szinte mindenhová követ, és mindig előttem odaér. Amikor az iskolába értem, ő ott állt a kapu mellett. Egyre félelmetesebb, amit művel. Eddig is volt, amikor követett, de nem ilyen mértékben.
A munkaidő hamar letelt, és amint várható volt, munkaidő után ő már ott állt, szemben az iskolával. Engem nézett, amint elindulok a busz felé. Viszont amikor felszálltam a buszra, ő ott ült az egyik hátsó ülésen. Odaültem mellé. Elkezdtem kérdezősködni, hogy kicsoda és mit akar, de egyetlen szót sem volt hajlandó mondani. Mikor megérkeztem a faluba, leszálltam a buszról. Ő továbbutazott. Azonban mielőtt hazaértem volna, egy alacsony, barna hajú kissráccal találkoztam. Csak ennyit mondott: "Látom, nagyon bejössz neki! Csak így tovább! Hajts rá, úgysincs senkije!" Nem tudom, hogy ki lehetett ő, és hogy tényleg erre a lányra gondolt-e, de nem kizárt, hogy valami rokona lehet. Kicsit hasonlított rá.
A nap további részében más különös esemény nem történt. Kíváncsian várom, hogy reggel megint találkozunk-e, és hogy mikor akar már végre megszólalni. Lehet, hogy tényleg csak belémzúgott, és ezért követ mindenhová? De ennyire félénk lenne, hogy még ha kérdezem, sem hajlandó megszólalni?
Mellesleg nem néz ki rosszul, igen szép lány. Csak meglehetősen furcsa és szótlan.

Hazatérés a Déli Hegyvidékről

Pár nappal ugyan később, de sikeresen hazatértem a Déli Hegyvidékről.
Nem volt hiábavaló ez a néhány nap, ugyanis sikerült Adri néhány rokonát megtalálnom. Ezért is maradtam még egy-két napot, ha már idáig eljutottam, nem akartam félbehagyni a kutakodást.
Adriról annyit sikerült megtudnom, hogy tényleg igaz az, amit Matild néni mondott, és a zaklatók elől az Északi Hegyvidékre mentek. Emíliáról annyit tudnak, hogy egy ideje már nem látta senki, és a barátja meg a banda többi tagja is minden erejüket bevetve keresik, egyelőre eredménytelenül.

A Déli Hegyvidéken

Tizenegyedik napomat töltöm a Déli Hegyvidéken, de semmiben nem jutottam előbbre.
A titokzatos orvosnak semmi nyoma. Elég ritka neve van: Kradekron László, gondoltam, ilyen névvel csak találok valaki rokont, aki többet tud róla. De még csak hasonló nevű ember sem lakik errefelé. Talán csak hazudta, hogy erről a vidékről származik? Elvégre olyasmit mondott, hogy csak átutazóban van. Ezt csak megerősíti az a tény, hogy senki rokont, hozzátartozót nem találok.
A szabadságomból még 3 nap van hátra. Addig hasznosan kellene eltöltenem az időt, hisz nem mostanában adódik még egy ilyen lehetőség, hogy ennyi ideig itt tartózkodjak. Matild néni azt mondta, hogy Adri egyik nagymamája, Borbála is innen származik. A következő két napot ezért arra áldozom, hogy felkutassam Borbála valamelyik itteni rokonát, hátha Adriékról kapok valami információt.

Beszélgetés a volt főorvossal

Délután felkerestem a Városi Kórház egykori főorvosát. Elmondtam, hogy milyen ügyben mentem, mire ő barátságosan behívott a lakásába, és előkereste az akkori dokumentumait.
Elővett egy nagy papírdobozt az egyik szekrényből, és közben pár dolgot kérdezett rólam, hogy miért is kutakodok ezután az orvos után. Elmondtam mindent attól a furcsa naptól kezdve. Végighallgatta, és csak annyit fűzött hozzá, hogy ő is tapasztalt néhány furcsaságot az elmúlt pár hónapban. Többek között látott egy halványkéken fénnyel világító, áttetsző gömböt az egyik utcában. Erre hirtelen eszembe jutott, amit az a titokzatos lány írt: a kék fénygömb és az omladozó épület. Rá is kérdeztem, hogy véletlenül nem egy romos ház közelében jelent-e meg az a gömb? Ő csak helyeslően bólogatott. Ezek szerint erről a fénygömbről van szó, a lány erre akart utalni. Vajon milyen újabb rejtély ez? Lehet, hogy ennek is köze van az állítólagos dimenziócsúszásomhoz? Vagy Adri és Emília ügyéhez? Netán pont a titokzatos dokinak a megjelenéséhez? Sajnos egyre több a kérdés, válasz viszont alig van valamire. Biztos vagyok benne, hogy sok időnek kell eltelni, mire itt minden tisztázódik.
Folytattuk a beszélgetést, de most már az egykori rejtélyes orvosra tereltem a témát. Elkezdte mondani, amire emlékezett: három nappal a műtét előtt jelentkezett nála egy fiatalember, aki a Déli Hegyvidéken élt addig, de miután orvos lett, a környéken telepedett le. Remélte, hogy errefelé kaphat állást. Ez pont jól jött, hisz a kórházban épp szükség lett volna még egy sebészre. Másnap már munkába is állhatott. Két napra rá műtötte meg Emíliát, és annak ellenére, hogy a többi orvosok szerint nem lehetett megmenteni, ő mégis sikerrel végezte a műtétet. Már másnap sokat javult Emília állapota, és a hét végére szinte teljesen jól volt. A doktor viszont egy héttel a műtét után eltűnt, senki nem látta többé.
A főorvos ekkor a papírdobozból egy régi fényképet szedett elő: egy képet róla, a rejtélyes orvosról. Utána egy naplót vett elő, abban voltak a korabeli feljegyzései. Kis lapozgatás után elkezdte felolvasni.
"Tegnap volt egy reménytelen műtét, amit újoncunk könnyedén megoldott, megmentve ezzel a kis Emília életét. Ilyen műtéti technikáról még nem hallottam, mint amit ő alkalmazott. Teljesen újszerű eljárás, és láthatóan hatásos is." Majd lapozott egyet, és tovább olvasta: "Délután titokban követtem őt hazafelé. A Gyémánt Kispatak nevű szállodába ment, a 132-es szobába. A recepcióst megvesztegetve sikerült elérnem, hogy egy szobaszerviz alkalmával egy magnetofont rejtsenek el az ágy alá."
Ezután elővett a papírdobozból egy régi magnetofon-szalagot, és behívott a dolgozószobába. Ott volt egy orsós magnetofon, amit be is indított, és lejátszotta a szalagnak egy érdekes részét. Ketten beszéltek rajta, egy nő, valamint maga az orvos. Illetve inkább csak az orvos beszélt, a nő csak néha halkan helyeselt.
"Nem tudom, hogy kerülhettünk ide. Te is tudod, hogy én az ő létezésüket akarom bizonyítani. Léteznek, ez egészen biztos. Mielőtt útnak indultam volna, találtam egy érdekes agyagtáblát az egyik telepen. Valamiféle idegen írás volt rajta, amit csak részben sikerült megfejtenem. Egy átjárót említenek, amivel végre hazajuthatnak. Nem elmehetek valahová, hanem hazajuthatnak. Ez nem az ő otthonuk, ők csak idejöttek galibát csinálni, meg befolyásolni minket." Ezután a szalagon nyomdafestéket nem tűrő kifejezések hallatszanak, ami után véget ér a felvétel. Nem tudom, hogy ez pontosan mit akar jelenteni, meg hogy kiket keresett, az viszont már biztos, hogy létezik valamilyen átjáró, amivel talán én is hazajuthatok. De mi köze ennek az orvoshoz? Egyre valószínűbb, hogy csak átutazóban volt itt, és pár nap után ment tovább.
Ezek után kicsit még faggattam vendéglátómat, hogy mégis miért hallgatta le a szállodai szobát, de erre már nem volt hajlandó válaszolni.
Ezek után búcsút vettünk egymástól, és gyorsan hazarohantam. Egész este ez a lehallgatott beszéd járt az eszemben, hogy vajon miféle átjáróról van szó, kik azok, akik idejöttek, és miért voltak itt? Azt hiszem, egy ideig ez még nem fog kiderülni.
Viszont az esti vonattal elutazok a Déli Hegyvidékre, talán ott választ kapok pár kérdésre.

A titokzatos orvos keresése

Miután megtudtam Adriékról az igazságot, elkezdtem nyomozni a titokzatos orvos után. Két dolog volt, amin elindulhattam: az egyik Emília műtétje, a másik pedig az erről írt újságcikk.
A legjobb ötletnek az tűnt, hogy megpróbálom felkutatni az akkori orvosokat, és tőlük próbálom megtudni, hogy azt a bizonyos műtétet ki végezte. Bementem tehát a Városi Kórházba, és elkezdtem kérdezősködni. Logikusan először a belgyógyászatra mentem, hisz minden bizonnyal belgyógyász volt az, aki a műtétet végezte. Legelsőre a főorvossal beszéltem, de ő nem tudott az esetről semmit. Annyit viszont elmondott, hogy akkoriban nem ő volt a főorvos, és meg is adta elődje elérhetőségeit, hátha tőle több dolgot tudhatok meg.
Megkérdeztem a többi orvost is, de ott, a belgyógyászaton csak egyetlen ember volt, aki némi információval tudott szolgálni. Emlékezett erre a titokzatos doktorra, de mindössze annyit tudott mondani róla, hogy a műtét előtt két nappal jött oda dolgozni, és utána egy hét múlva nyom nélkül eltűnt. Jelentették a rendőrségen, de ők is tehetetlenek voltak, fél év után lezárták a nyomozást.
A kórházban ennyit sikerült megtudnom, ami nem sok, de elindulni talán elég lesz. Ezek után sorra végigjártam a nagyobb könyvtárakat, levéltárakat, de még a Fővárosi Könyvtárat is felkerestem, hátha a korabeli napilapok írnak valamit az orvosról. Nem volt könnyű, hisz még a pontos dátumot sem tudtam. Adri születési idejét tudom, és Matild néni jóvoltából már azt is, hogy Emília két évvel volt fiatalabb Adrinál.
Elkezdtem végignézni a régi újságokat, és találtam is néhányat, ahol foglalkoznak az üggyel. A műtét pontos dátumán túl az orvosról is mondtak néhány konkrétumot, személyleírást, sőt, az egyik újság még fantomképet is közölt róla. Egyből készítettem egy fénymásolatot, ez még jól jöhet a továbbiakban. Azt is írják, hogy a Déli Hegyvidékről költözött ide. Települést nem írnak, de a fantomkép birtokában talán sikerül őt megtalálnom. Vagy legalábbis kideríteni róla, hogy kicsoda, valamint hogy miért és hová tűnt el.

Adrienn

Ma szabadnapot kaptam a munkahelyen, így aztán volt időm kideríteni, hogy mi is az igazság Adriékkal kapcsolatban.
Eddig ugye annyit sikerült megtudnom, hogy ugyan valaha lehet, hogy itt laktak, de már vagy 10 éve elköltöztek. Nekiláttam tehát a kutakodásnak, először a szomszédokat kérdeztem meg, hogy emlékeznek-e Adriékra, a szüleikre, vagy a nagyszüleikre. Furcsa volt, alig akartak visszaemlékezni arra az időszakra. Még pontosan Adriékra sem emlékeztek, csak annyit tudtak, hogy egy család lakott itt. Egyikük annyival többre emlékezett, hogy két gyerekük volt. Ez fura, nem tudok róla, hogy Adrinak lett volna testvére. Vagy nem is ők laktak itt? És akkor a házat ki építette? Ez egyre gyanúsabb.
Sajnos a szomszédoktól ennél többet nem tudtam meg, így hát az éppen utcán tartózkodó idős embereket faggattam. Sokan, amikor kérdeztem őket, egyszerűen hátat fordítottak, és elsiettek. Mások meg egyszerűen semmit nem tudtak, még azt sem, hogy kik laktak ott.
Egyetlen ember volt, aki tudott is valamit, ő Matild néni. Behívott a házába, azt mondta, jobb, ha inkább otthon mondja el, amit tud. Természetesen a meghívását elfogadtam, és izgatottan vártam, mi is az igazság. A nappaliban leültünk, és egy kávé kíséretében elkezdett mesélni róluk.
Gyermekkorában az a telek még üresen állt, és úgy 10 éves lehetett, amikor egy házaspár, Péter és Borbála megvette, és elkezdtek ott egy házat építeni. Miután felépült, beköltöztek. Péter a szomszéd faluból származik, Borbála viszont a Déli Hegyvidékről került ide. Pár évvel ezután megszületett a fiuk, Tamás. Volt elég hely a házban, meg hát régebben az volt a szokás, hogy a nagycsalád együtt marad, így aztán ő mindig is abban a házban élt. Harminc éves kora körül összeházasodott egy helybeli lánnyal, Júliával. Két gyermekük született, először Adrienn, majd rá két évvel Emília. Emília betegen született, hónapokon át küzdöttek az életéért, de szerencsére egy fiatal, tehetséges doktor megmentette az életét. A doktorról nem, sokat tudni, amilyen rejtélyes módon megjelent, ugyanolyan gyorsan, nyom nélkül el is tűnt. Még újságcikk is volt róla, hogy senki nem tud semmit az életmentő doktorról. A legenda szerint még csak nem is volt orvos, mégis megmentette a lányt.
Aztán a gyerekek szépen nőttek, viszont feltűnt a színen egy sötét múltú fiatalember. Elcsábította Emíliát, és ezzel kezdődött az egész bonyodalom. Senkit nem tisztelt, még talán Emíliát sem, a szüleivel viszont kimondottan rosszban volt, és ahol csak lehetett, kitolt velük. Egyre komolyabbra fordult a helyzet, és Júlia meg Tamás inkább úgy döntöttek: elmenekülnek innen. Senki nem tudja, hogy hová mentek, de Emília nem volt hajlandó velük tartani, így ő inkább ezzel a bajkeverővel maradt. Utána a hasonlóan sötét múltú barátaikkal együtt megfenyegették a falu lakóit, hogy akinek eljár a szája, az könnyen bajba kerülhet. Ezért nem mer róluk senki semmit mondani.
Hogy azóta mi van velük, azt senki nem tudja. Borbála, Péter, Tamás, Júlia és Adrienn elmentek, a pletyka szerint az Északi Hegyvidék környékére. Emíliáról sem tudni semmit, egy ideig még páran találkoztak vele errefelé, viszont néhány éve már csak ezt az elvetemült pasast meg pár barátját látták, Emíliának egyszerűen nyoma veszett.
Hasznos volt ez a kávézás Matild nénivel, így már kicsivel tisztább a kép. Persze még mindig van jópár kérdésem; mondjuk hogy ki is ez a titokzatos férfi, aki ennyire ráijesztett itt mindenkire; az orvos is meglehetősen titokzatos, elvégez egy életmentő műtétet, miközben senki nem tud róla semmit; na meg az is érdekelne, hogy Emília létezik, vagy létezett-e egyáltalán az eredeti világban. Én nem ismertem őt, és sosem tudtam Adriról, hogy valaha lett volna egy testvére. Valamiért olyan érzésem van, hogy az orvos lesz itt a kulcsfigura, talán vele kezdődött itt minden bonyodalom. Róla kellene kiderítenem, hogy ki ő, és hogy mit akar. Nem lesz könnyű, de meg kell próbálnom.

Három hét után

Már több, mint három hete annak, hogy a világ körülöttem megváltozott. Három hete próbálok rájönni, hogy mi is történhetett, de teljesen meggyőző bizonyítékot továbbra sem találok. Eleinte azt hittem, csak álmodok, és hogy valamikor majd felébredek, de ez nem így történt. Valószínű, nem is álmodok, hanem ez a valóság. De akkor mi van a múltammal, azzal a sok-sok emlékkel? Csak álmodtam volna? Vagy tényleg dimenzióutazó lettem? Kissé elképzelhetetlen dolog.
Az utóbbi napokban már hiába kutakodtam, semmit nem találtam, ami segíthetne megérteni, hogy mi is történt. Lassan már megszokom az új környezetet, elvégre nincs sok különbség az eredeti világhoz képest. A rokonságban semmi furcsaságot nem találtam, mindenki ugyanaz, mint régen, de még az ismerősök között sincs semmi furcsa. Kivéve Jakab Adrit. Róla annyit kell tudni, hogy nálam pár évvel fiatalabb, és tavaly nyáron ismertem meg elég különös körülmények között. Nyár végére egészen közel kerültünk egymáshoz, bár azt nem mondanám, hogy jártunk. Inkább amolyan plátói szerelem volt, semmi több. Aztán ő egyetemre ment, így ősztől alig találkoztunk. De azért találkoztunk néha, és ha volt egy kis szabadideje, akkor el szoktunk menni egyet biciklizni a környéken. Viszont most egyszerűen eltűnt. Tegnap megpróbáltam felhívni, de a telefonszáma nem létezik. Délután elmentem hozzájuk, a házuk ugyan megvolt, de ott egy magányos idős néni élt. Megkérdeztem, tud-e róla valamit, de még csak nem is hallott róla. Viszont a házuk ugyanaz, mint az eredeti világban, márpedig ezt a házat még Adri nagyszülei építették. Rákérdeztem, hogy mióta lakik itt, és kitől vette meg a házat, de erre nem tudott válaszolni. Nem ismerte őket, mindössze csak egyszer találkoztak, amikor a házat megvette. Az nagyjából olyan 10 éve történt. Arról sem tudott semmit, hogy az eredeti lakók hová költöztek.
Sebaj, a falu öregjei csak tudják, hogy kik laktak itt ezelőtt, így nincs más dolgom, mint valamelyiküket megkérdezni. Erre tegnap már nem került sor, túl késő volt már, és nem akartam zavarni őket. De majd valamelyik nap szakítok rá időt.
A titokzatos lányról változatlanul nem tudok semmi újat, néha feltűnik körülöttem, de továbbra sem mondott semmit, hogy ki ő, és mit akar, miért járkál utánam.

Omladozó épület

Ma megint felkerestem a falu omladozó épületeit. Egyik házban sem találtam semmit, ami hasonlítana egy kék fénygömbre.
Vagy lehet, hogy nem is erről a faluról van szó? A városban már nehezebb dolgom lenne, ott minden bizonnyal több omladozó ház is van. Vagy valamelyik másik faluban kellene keresnem? Mondjuk ott, ahol a lány lakik? De hiszen csak annyit tudok róla, hogy valahol a környéken lakik, hogy pontosan hol, arról fogalmam sincs.
Kellene keresni valakit, aki tényleg ismeri őt, és tudna róla pár dolgot mondani.

A fizikatanár

Ma ismét elhívtam teázni a fizikatanárt. A lányról csak annyit mondott, hogy látta már néhányszor, de különösebben nem ismeri. Annyit tud róla, hogy az egyik környező faluban lakik, és gyakran bukkan fel különös fizikai anomáliák helyszínén. Többet ő sem tudott mondani, de végülis a semminél ez is több.
Ezután arról beszélgettünk, hogy vajon miként kerülhettem ide, és hol van most a valódi világ, amiben egész eddig éltem. Múltkor említett valami anomáliákat a téridő folytonosságában, erről is próbáltam tőle információkat szerezni. Szerencsére most bőbeszédűbb volt, és elmesélt mindent, a kutatásainak kezdetétől fogva.
Fiatal korában sokat tanulmányozta Einstein elméleteit és munkásságát, különösen a relativitáselméletet és a kozmológiai állandót. Aztán egy idő után rájött, hogy valami hiányzik ezekből az elméletekből. A kísérletei azt mutatták, hogy bizonyos energiaimpulzusok eltűnhetnek, ha elég nagy elektromágneses térbe kerülnek. Csak úgy eltűnnek a semmiben. Hosszas kísérletezés után is csak annyira jutott, hogy a Föld gravitációs ereje is szükséges ahhoz, hogy ezek az impulzusok eltűnjenek, azonban még mindig nem sikerült szabályszerűséget találnia, hogy mikor tűnik el, és mikor nem. Hosszas gondolkodás után arra a következtetésre jutott, hogy léteznie kell bizonyos párhuzamos világegyetemeknek, ahová ezek az energiaadagok "átcsúsznak".
Ezzel egyidőben indult útnak a húrtelmélet, és meglepő módon az elmélet minden pontja alátámasztja a párhuzamos világok elméletét is. Tehát nincs kizárva, hogy létezik több, a jelenlegivel párhuzamosan létező világegyetem. Erre próbált bizonyítékokat szerezni. Egy ideig eredménytelenül folytak a kísérletek, de nemrég egyre több energiaimpulzust sikerült eltűnésre bírni, illetve egyre több energiaimpulzus érkezett csak úgy, a semmiből. Vagy egy párhuzamos világból? Szerinte ez annak a jele, hogy nagyon közel kerültünk egy másik világhoz. Ezek szerint az történhetett, hogy valami módon "átestem" ebbe a világba? Ezzel az elmélettel csak egy gond van: ha tényleg közel került egymáshoz ez a két világ, akkor az eredeti világomban a fizikatanár hogyhogy nem talált semmi erre utaló nyomot? Hiszen ha itt érezhető volt, akkor ott is érezni kellett volna. Szóval van még itt elég furcsaság.
Miután a teázást befejeztük, hazamentem, majd elindultam felkutatni azt a bizonyos omladozó házat. Mindhárom helyet körbejártam, azonban a kék fénygömbnek semmi nyoma nem volt. Igaz, nagyon nem kutakodtam, de egy fénygömb fényét ablakon keresztül is látnom kellett volna. De majd holnap közelebbről is megnézem ezt a három házat, hátha találok valamit.

A rejtélyes ház

Az éjszakai vihar miatt az erdei biciklizésről lemondtam, ilyen sáros utak mellett nem lenne sok értelme. Így hát itthon maradtam, és készültem a holnapi napra. Valahonnan ki kell derítenem, hogy ki is az a titokzatos lány, ezért úgy döntöttem, délután ismét elhívom teázni a fizikatanárt. Talán tud valamit róla.
Az omladozó épülettel végképp nem tudom, hogy mit akart üzenni, esetleg találkozni akarna velem, és annak a helyszínét írta le? Egy omladozó ház, ahol kék fénygömbbel világítanak? Itt, a faluban nincs olyan sok omladozó ház, csak a Walterhasser-ház, az egykori tanár-ház, valamint egy lerobbant parasztház a falu északi szélén.
A Walterhasser-ház gyermekkori bújócskáink hírhedt helyszíne, egy kísérteties, régóta lakatlan ház a falu közepe felé. A legöregebb falubeliek még emlékeznek az utolsó lakókra, a Walterhasser házaspárra, akik egyik napról a másikra eltűntek. Este még a szomszédok látták őket, reggelre viszont nyomuk veszett. A rendőrség szerint bűncselekménynek nem volt nyoma, amit a helybeliek is megerősítettek. Ami a legfurcsább az egészben, hogy az ajtók és ablakok belülről be voltak zárva, az ajtón belül még ott lógott a kulcs, amikor azt a rendőrök betörték. Nem lehetett úgy kimenni, hogy közben belülről minden zárva maradjon. Emiatt a rejtély miatt meglehetősen félt mindenki ettől a háztól, így lehetséges, hogy majd' egy évszázada nem költözött oda senki.
Az egykori tanár-házban nemrég még laktak, csak most pár éve áll lakatlanul. Nem tartozik hozzá semmi kísértethistória, egész egyszerűen az ott élő házaspár elhunyt, a gyerekei meg beköltöztek a városba, de a házat nem akarják eladni. A harmadik hely, amit az omladozó jelzővel lehet illetni, az egy régi parasztház, ami tulajdonképpen már a falun kívül található, és régen istállók és karámok vették körül. A lakók még gyermekkoromban elköltöztek a szomszéd faluba, vevőt azonban nem találtak a házra. Mivel úgy száz méterre lehet a falu szélétől, gyakorlatilag nem látja senki, hogy arrafelé mi történik. Emiatt előszeretettel bújnak meg itt bűnözők, akik rendszerint ide hozzák a falu tisztességesebb lakóitól szerzett zsákmányukat. Mindenesetre félve mennék oda.
Akkor nincs más hátra, valamelyik nap felkeresem mindhárom házat, és ahol kék fénygömbbel világítanak, oda kell mennem. Lehet, hogy holnap, a kora esti órákban sort kerítek rá, közvetlenül, miután teáztam egyet a fizikatanárral.

Vihar

Éjszaka irtó nagy zivatar volt. A villámokba szinte belerezgett a ház. Villany nem volt, de a villámlások így is többször nappali világosságot csináltak. Felébredtem, és kimentem megnézni, hogy mennyire heves viharról van szó. Azonban amikor kinyitottam az ajtót, és egy villámlás fénye mindent bevilágított, ott állt előttem ő. Gyorsan felkapcsoltam az elemlámpát, de akkorra már sehol nem láttam. Kimentem az udvarra körülnézni, elvégre ennyi idő alatt nem juthatott messzire, de sehol nem volt. Ekkor egy hatalmas villám pont felettem csattant. Még szerencse, hogy nem ért le a földig, mert abból nem sok jó származott volna. A villámlás fényében újra megláttam őt, méghozzá a ház ajtajában. Bement, és becsukta maga mögött az ajtót. Szerencsére nem kulcsra, így utánafutottam és bementem, de amikor beértem, már sehol nem volt. Csak egy papírlapot találtam az asztalomra téve a következő felirattal: "omladozó épület, kék fénygömb". Kerestem, hátha a lány még idebent van, de ahogy rávilágítottam az ablakra, láttam, amint kintről néz befelé. Természetesen mihelyett megláttam, egyből elfutott. A biztonság kedvéért mindent kulcsra zártam, és minden nyílást, kéményt, kályhát eltorlaszoltam. Elvégre simán kijutott a házból, és ha kifelé talált magának utat, akkor befelé is talál.
Miután kicsit megnyugodtam, elkezdtem gondolkozni a papírra írt két kifejezésen. Omladozó épület és kék fénygömb. Vajon mit jelenthet? Mire utal? Attól tartok, hamarosan meg fogom tudni.

Egy újabb különös nap

Tegnap ismét láttam azt a különös lányt. Reggel, mielőtt bementem az iskolába, az utca szemközti oldaláról nézett engem. Gyorsan felrohantam a tanáriba, de mire kinéztem az ablakon, már nem volt ott. A nap további részében nem láttam.
Ma viszont ismét találkoztam vele, méghozzá délután, amikor a városba mentem bevásárolni. Felszálltam a buszra, és amint leültem, megpillantottam őt a váróteremben. De hisz egészen a busz érkeztéig ott voltam, látnom kellett volna, ha ő is ott van.
Miután végeztem a bevásárlással, és felszálltam a hazafelé tartó buszra, ismét megpillantottam őt. Ott állt a busz mellett, egész közel hozzám. Meg kell hagyni, igen szép arcú lány. Közepesen hosszú, sötétbarna, kissé hullámos haja van, és mindig sötét színű melegítőt visel. A gyönyörű barna szemeivel olyan szépen tud nézni... Fogalmam sincs, hogy ő kicsoda, mit akar, és miért tűnik fel állandóan körülöttem. Felettébb rejtélyes egy alak.
Remélem, hogy holnap jó idő lesz, ugyanis akarok egyet biciklizni a közeli erdőkben. Vajon ott is találkozni fogok vele?...

Egy különös nap

Különös dolgok történtek tegnap reggel óta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlanok.
Hajnalban felébredtem, ugyanúgy, mint minden más normális napon. Kimentem, hogy behozzam az újságot, ekkor azonban egy autót pillantottam meg az udvarban. A családban senkinek nincs autója, és nem is tudok róla, hogy a napokban akart volna valaki venni egyet. Így aztán arra gondoltam, biztos a szomszédé, csak valamiért ide parkolt. Meg is kérdeztem tőlük, azonban amit válaszoltak, attól nagyon megdöbbentem. Mindkét szomszéd azt állítja, hogy az autó az enyém, és már vagy három éve megvan.
Ekkor azt hittem, csak valami átverés ez az egész, csakhogy további furcsaságok is történtek. A szomszéd háza eddig kék volt, most meg zöld. Kizárt, hogy egy éjszaka alatt átfestették volna. Sokáig nem volt időm gondolkozni a dolgon, indulnom kellett munkába. A táskámban a buszbérletnek nyoma veszett, ellenben találtam egy, a nevemre kiállított jogosítványt. Ez már több mint fura, itt több lehet egyszerű átverésnél.
Megérkeztem az iskolához. Előző nap még kétemeletes volt, ma meg három. Valami nagyon nincs rendben, az még csak-csak hihető, hogy becsempésznek az udvarra egy autót, még talán az is, hogy átfestik a szomszéd házát, na de az, hogy az iskolára felhúznának még egy emeletet? Képtelenség, ráadásul valóban ott van az a plusz emelet, nem csak valami álca. De ezzel még nem fejeződtek be a furcsaságok, egyrészt már évek óta itt dolgozok, másrészt nem fizikatanár vagyok, hanem kémia, harmadrészt meg osztályfőnök vagyok. Mégpedig annak a hetedikes osztálynak, ahol a minap tartottam matematika helyettesítést.
Egész nap azon gondolkoztam, vajon mi történhetett, de képtelen voltam racionális magyarázatot találni. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet, csak álmodok, így este hamar lefeküdtem, hátha felébredve mindent újra a helyén találok. De hiába reménykedtem, ma reggel ugyanaz a látvány fogadott, mint tegnap, ugyanúgy ott állt az autó, zöld volt a szomszéd háza, és háromemeletes az iskola.
Így hát próbáltam kutakodni, de csak óvatosan, nehogy még a végén elmebetegnek nézzenek. Első dolgom az volt, hogy felkerestem az iskola fizikatanárát, abban reménykedve, hogy talán ő ugyanaz a személy, akinek a helyét tegnapelőtt megkaptam. Elhívtam a közeli teázóba egy délutáni beszélgetésre, amit ő lelkesen el is fogadott. Valóban elég furcsa egy ember, és hamar rájöttem, neki elmondhatom a történteket, talán még segíteni is tud, ha szerencsém van. Így hát ma délután meg is ejtettük ezt a teázást. Elmeséltem neki mindent, mire ő is elmesélte nekem, hogy valóban ott akarta hagyni az iskolát. El akart költözni a szomszéd városba, egyik szakmabeli barátjához, hogy tökéletesítsék a kutatási módszereiket. Viszont a napokban olyasmiket mért, amik alátámasztották a feltételezését, és ennek hatására úgy döntött, inkább marad. Ebben a döntésében az is sokat számított, hogy ezen a területen mért bizonyos anomáliákat. Rákérdeztem, hogy konkrétan mi ez a kutatás, mire ő csak annyit mondott: a téridőkontinuum folytonosságát vizsgálja, és errefelé ez nagyon instabil mostanában. Ez először megnyugtatott, hogy mégis igaz, ami velem történt, és nem vagyok bolond. Utána viszont megrémisztett, hogy miközben aludtam, talán egy alternatív univerzumba pottyantam volna? Ha ez igaz lenne, az megmagyarázna minden furcsaságot. Ameddig viszont nem győződök meg róla teljesen, hogy ez történt, tovább kutatok, hogy még milyen lehetséges magyarázat van erre.
A fizikatanárral tehát tanulságos és hasznos volt ez a teadélután, de már későre járt, így ideje volt hazaindulnom. Ahogy a teázóból kiléptem, egy nagyjából 16-17 éves lányt pillantottam meg, aki eléggé feltűnően bámult engem. Köszöntem neki, ő visszaköszönt, de mondani nem mondott semmit. Kérdeztem, hogy segíthetek-e valamiben, de nem válaszolt. Továbbmentem a buszmegálló felé, közben visszanéztem, és ő változatlanul csak nézett. A buszmegálló nem volt messze, talán egy 30 méter, de ő nem mozdult, és a szemével követte, hogy merre tartok. Amikor a buszra felszálltam, még ott volt. Különös, és attól tartok, hogy lesz itt még különös dolgokban részem.
Hazaértem, tévéztem, kicsit olvastam, de valójában semmire nem tudtam odafigyelni, egyfolytában csak a lányon járt az eszem...

Az első munkanap

Megvolt az első tanítási napom. Egy szóval nagyszerű volt, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Az előző tanár igen jó munkát végzett, úgy vettem észre, hogy mindent alaposan megtanultak. Persze mint mindenhol, itt is vannak gyengébb tanulók, illetve még kimondottan hanyag szorgalmú diákok is, de úgy vettem észre, hogy elődöm még belőlük is kihozta a maximumot. Nem tudom, hogy konkrétan miért hagyta itt az iskolát, hisz tehetséges, jó tanár volt. Számtalan kimondottan rossz tanár tevékenykedik mindenütt, ők mégsem távoznak az oktatásból soha. Aki meg ennyire jól értette a dolgát, csak úgy felmond?... Egyszer szívesen elbeszélgetnék vele, csak a probléma az, hogy őt szinte lehetetlen elérni. A száma titkos, és miután itthagyta az iskolát, még el is költözött, szóval reménytelen megtalálni.
Az órák rendben mentek, egyedül az egyik kilencedikes osztálynál volt egy kis magatartásbeli probléma, de sikerült a helyzeten úrrá lennem. Utána egy óra szünetem volt, majd a tizedikesek órája következett. Ott is minden rendben ment, majd ezek után a hetedikesekhez osztottak be helyettesítésre, ugyanis a matektanáruk lebetegedett. Szimpatikus osztály, kissé emlékeztet arra, amikor én magam is hetedikes voltam. Az a kis fekete hajú srác hasonlít egykori önmagamra, ugyanolyan leleményes, vicces, ugyanakkor a tanárok előtt kissé visszahúzódó, mint amilyen én voltam 13 évesen. Az a tündérien tüneményes sötétszőke, kék szemű kiscsaj meg ugyanolyan, mint Lilla, az első komolyabb diákszerelmem...
Délután a szakkör remekül sikerült, meglepetésemre igen sokakat érdekel a fizika. Többen még saját elméleteket is gyártottak, például az időutazásról, dimenzióutazásról, de volt, aki a párhuzamos világok eltérő fizikai paramétereiről és törvényeiről írt egy meglepően hihető elméletet. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szorgalmas tanulókkal leszek körülvéve. A jövő heti témánk az univerzum végtelenségének kérdése, amiről már négyen is jelezték, hogy szeretnének egy kis tanulmányt írni. Izgatottan várom, hogy ezúttal milyen egyedi elméletek és elképzelések születnek.
Most viszont megyek aludni, elég későre jár...

Az első munkanap előtt

Holnap kezdek az első munkahelyemen. Pont most üresedett meg egy hely a közeli gimnáziumban. Az előző tanár felmondott, állítólag a különös szakmai nézetei miatt. Holnap két kilencedikes és egy tizedikes osztállyal lesz órám, illetve nekem kell tartani a délutáni fizika szakkört is. Az óravázlatokat elkészítettem, az anyagot többször átnéztem, nehogy legelső alkalommal beégjek. A szakkörön a fénysebesség lesz a fő téma, illetve azt a tényt fogjuk megbeszélni, miszerint a testek sok, állandónak hitt adata megváltozhat csak azért, hogy ne tudja elérni a fénysebességet.
Most mégegyszer átnézem a holnapi tananyagot, kicsit olvasok, tévézek, és megyek aludni. Holnap lesz az első munkanapom, nem akarok álmosan munkába menni.

Megjegyzés

A történet és az egyes szereplők mind a képzelet szüleményei, a valósággal való bármely egyezés vagy hasonlóság pusztán a véletlen műve.
A történet nagy részét már előre megterveztem, azonban az egyes kommentek befolyásolhatják a történet alakulását. Egyúttal megkérek minden kommentelőt, hogy csak értelmes, a történettel kapcsolatos hozzászólásokat írjanak!
A műben valódi tudományos tételek, tények és feltételezések, valamint a tudomány jelenlegi állása szerint valótlan feltételezések is szerepelhetnek.

Bevezetés

Ebben a blogban egy tudományos-fantasztikus történetet írok le, a főszereplő szemszögéből. Az írásokban szándékosan használok köznapi stílust az irodalmi helyett, mivel így érhető el az a hatás, mintha a főszereplő saját maga írná a naplójába a vele történt eseményeket.
A történet főszereplője egy kezdő fizikatanár, aki egyik reggel furcsa, megmagyarázhatatlan változásokat vesz észre a környezetében. Nem tudni, hogy csak álmodik-e, esetleg tudathasadásban szenved, netán valami módon egy másik dimenzióba került... Főhősünk megpróbálja kideríteni az igazságot, de ez sokáig hiábavalónak minősül. Míg egy napon, amikor már belenyugodott, hogy ez az ő világa, akkor hirtelen meglepő dolgokat talál, amelyek esetleg mindent megmagyarázhatnak. Vagy talán pont ezek fognak mindent végleg összekuszálni?...