2009. december 28., hétfő

Valóság volt?

Reggel, amikor felkeltem, az ágyam mellett, a földön fekve találtam magam. Kicsit körülnéztem, és rájöttem: mióta elmentem, idehaza egyetlen éjszaka telt el. Elgondolkoztam: vajon tényleg egy másik világban voltam, vagy mindössze álmodtam az egészet?
Hihetetlen, de tényleg mintha az elmúlt néhány hónap csak a képzeletemben létezne. Elmentem dolgozni, és minden ugyanúgy volt, ahogy azt az eltűnésem előtti nap hagytam. Egy biztos: a következő napokban, hetekben utána fogok járni, mi történt valójában. Ez nem lehet egy szimpla álom.

2009. október 31., szombat

A hazaút

Elérkezett a nagy nap, végre hazamehetek. A tegnapi buli után eléggé nyomott voltam egész nap. Ennek ellenére elég korán keltünk, még az utolsó napot ki akartuk használni.
Reggel egy rövidke kirándulásra mentünk négyesben: Klaudia, Emília, a doki és én. Kora délután értünk haza, még volt egy kis idő, Klaudiával elmentünk egyet kettesben sétálni. Az átjáró megnyílása előtt fél órával értünk haza. A dokival utoljára átszámoltunk mindent, felkészültünk néhány komplikációra.
Ahogy vártuk, másodperc pontossággal meg is nyílt az átjáró, pontosan a szobám közepén, ahogy azt kiszámítottuk. 46 másodpercig volt nyitva, de abból 40 másodperc a búcsúzkodással telt. Hat másodperccel a bezáródása előtt végül átkeltem rajta. Az volt nagyon furcsa, hogy most zöld színű volt az egész, és nem kék, mint eddig. A doki nem tudott rá magyarázatot adni, csak annyit mondott, hogy gondoljam meg, átmegyek-e rajta. Sok időm nem volt gondolkodni, és úgy döntöttem, hazatérek. Sikerült is, bár az út nagyon megviselt, miután beléptem az átjáróba, semmire nem emlékszem. Valószínű, hogy elájultam, ugyanis reggel az ágyam mellett, a földön ébredtem.
Miután felkeltem, kinéztem az udvarra, és rájöttem, hogy otthon vagyok. Hazatértem. Sőt, úgy tűnt, egyetlen napot sem voltam távol. Álmodtam volna az egészet?

2009. október 30., péntek

Genezis

Eljött a nagy nap: holnap hazatérek. Ennyi itt töltött idő után nem lesz könnyű. Itt kell hagynom azokat, akikkel annyi kalandot átéltünk. Viszont ha belegondolok, ez az a pillanat, amire eddig vártam, amiért ennyit kutattunk: megtaláltam a hazautat. Végre újra láthatom a rég nem látott ismerősöket. Fura, és nagyon kellemetlen kettős érzés ez.
De még a "nagy út" előtt pár dolgot át kellett néznünk a dokival. Csak néhány mérést akartunk elvégezni a legutolsó átjáró megnyílásának helyén. Ez itt van a falutól párszáz méterre. A dokival kora délután odamentünk, de mielőtt a méréseket megcsináltuk volna, hirtelen, szinte a semmiből ott termett egy lány. Csak annyit mondott, hogy még találkozunk, majd váratlanul megcsókolt. Odakiáltottam a dokinak, de mire visszanéztem, ő eltűnt. Egyik pillanatban még ott állt mellettem, utána meg már nem volt sehol. Miután a döbbenetből felocsúdtunk, elkezdtünk valami jel után kutatni, ami némi információval szolgálhatna erről a titokzatos lányról. Ugyan találtunk az eltűnésének a helyén egy csekély mágneses anomáliát, illetve egy halvány fotonnyalábot, de ezek annyira jelentéktelenek, hogy ebből sokmindenre nem tudtunk következtetni.
Ezek után elvégeztük azokat a méréseket, amik miatt eredetileg jöttünk, majd hazamentünk és kielemeztük a méréseket. Nem szabad, hogy a holnapi útba valami hiba csússzon. Persze engem nem hagyott nyugodni annak a lánynak a megjelenése és eltűnése, ezért miután végeztünk az adatok ellenőrzésével, kicsit a lánnyal is foglalkoztunk.
Miután látta, hogy ennyire foglalkoztat a dolog, a doki elvitt minket a lakására. Megmutatta az eddig rejtegetett titkos könyvtárát. Több száz, rejtélyes esetekkel foglalkozó könyve van, emellett rendszerezve megvan neki az utóbbi húsz év összes, a témával foglalkozó újságcikke. Klaudiával neki is kezdtünk átnézni ezt a rengeteg anyagot, hátha találunk valamit erről a lányról.
Öt óra kutatás után végül találtunk egy 250 éves, kézzel írt füzetkét, amiben egy pont ugyanilyen lányról írnak. Egy rajz is volt róla, és ezek alapján egészen biztos, hogy ő volt az. Kár, hogy sokmindent nem írt róla, csak annyit, hogy ő a "kezdet lánya", és nagyon ritka, ha valakire rátalál. De akinek egyszer megjelent, annak többször is meg fog jelenni, és amikor egy nagyon fontos döntés előtt áll, akkor segíteni fog a helyes utat választani.
Ha ez igaz, akkor örülnöm kell, hogy találkozhattam a kezdet lányával. Na de vajon akkor is meg fog jelenni újra, ha már az eredeti világomban leszek?
Miután a kutatást befejeztük, hazamentünk, és egy jó kis búcsú-házibulit rendeztünk az utolsó együtt töltött estén.

2009. július 18., szombat

A találkozás

Kora délelőtt találkoztam azzal az emberrel, akitől a levelet kaptam. Biztonsági okokból elvitt egy jól őrzött épületbe, és ott adta elő a történetét. Elmesélt mindent részletesen az elejétől.
Az itteni énem évekkel ezelőtt megismerkedett egy lánnyal, Fannival. Nagyon jó barátok voltak. Egyik nyáron elmentek közösen nyaralni, de a nyaralásról Fanni már nem tért vissza. Egyszerűen eltűnt, és a helyén csak egy fényes kék gömb látszott, ami pár másodperc múlva szintén eltűnt. A rendőrség azonnal átfésülte a környéket, de ők is tehetetlenek voltak.
Ezután kezdtem el – mármint az az ember, aki ebben a világban voltam – foglalkozni a fizikával. Fannit nem rabolták el, szó szerint eltűnt, talán egy másik fizikai térbe került. A kutatással nagyon jól haladtam, sikerült megtalálnom egy másik univerzumba az átjárót. (Ez az a titokzatos átjáró, amit egy ideje már kutatunk.) Ez szabályos időközönként nyílik meg, csak azt kell tudni, hogy pontosan hol. A terv az volt, hogy az egyik alkalommal, amikor megnyílik, átmegyek a másik világba, megkeresem Fannit, majd amikor legközelebb megnyílik az átjáró, visszajövünk. De a terv valamiért rosszul sült el. Úgy sejtem, ezen az átjárón keresztül kerültem ide, és ugyanezen keresztül tűnt el az itteni énem.
Még azt is megtudtam, hogy a házamban van egy titkos pince, aminek a lejárata az egyik szekrényem alatt van. Ott találok mindent, ami a kutatással kapcsolatos.
Ez után a találkozó után azonnal odahívtam Klaudiát és a dokit, majd közösen megnéztük a titkos pincét. Bámulatos volt, megtaláltunk leírva minden adatot az átjáróról. Most a következő pár napban átnézzük az iratokat, majd pedig eldöntjük, mi legyen.

2009. július 17., péntek

A nyaralás után

Visszatértünk erről a kis kényszernyaralásról. Szerencsére itthon minden rendben volt, a harcosok ugyan megjelentek a faluban, de miután nem találtak itt minket, hamar továbbálltak.
Tegnap este viszont egy levelet találtam a postaládában: ezt is a nemrég feltűnt személyek egyike írta. Találkozni akar velem egy nagyon fontos ügyben. Azt írta, tudja, hogy mi is folyik itt valójában, és talán segíthet hazajutni.
Hazajutni? Ezzel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt örülök, hogy talán végre hazajuthatok, hiszen már több mint egy éve nem jártam az igazi otthonomban. Másrészt viszont sokan hiányoznának innen. Ha hazamegyek, lehet, hogy soha nem látom viszont Klaudiát. Nem lesz könnyű…

2009. június 18., csütörtök

A menekülés

Ma megint feltűnt az az öt gyanús fiatalember, de ezúttal engem kerestek. Nem tűntek ellenségesnek, sőt, kifejezetten együttműködőek és barátságosak voltak. Figyelmeztettek, hogy pár napon belül a harcosok egy kisebb csoportja érkezik a faluba azért, hogy engem elraboljon. Szerintük a legjobb lenne, ha pár napra elutaznék jó messzire. Ez szerintem sem rossz ötlet, így aztán holnap elindulunk egy kéthetes nyaralásra, a tengerpartra. A ház őrzését addig a hetes osztály illetékeseire bízom.

2009. május 11., hétfő

A hetes osztály jelenti

Ma hajnalban ismét feltűnt az öt gyanús ember, és ezúttal is visszafordultak, amint látták, hogy a ház őrökkel van védve. Ezúttal azonban utánuk ment egy felderítő a hetes osztályból.
Délután érkezett vissza a felderítő, és részletesen beszámolt róla, hogy kik ezek az emberek. Egyikük sincs kapcsolatban a harcosokkal, sőt, folyamatosan menekülnek előlük. Még az is kiderült, hogy mind az öten állítólag az én barátaim. (Illetve azé az emberé, akinek a helyét ebben a világban elfoglaltam.) Viszont ha ez igaz, akkor mire akartak figyelmeztetni?...