Egy különös nap

Különös dolgok történtek tegnap reggel óta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlanok.
Hajnalban felébredtem, ugyanúgy, mint minden más normális napon. Kimentem, hogy behozzam az újságot, ekkor azonban egy autót pillantottam meg az udvarban. A családban senkinek nincs autója, és nem is tudok róla, hogy a napokban akart volna valaki venni egyet. Így aztán arra gondoltam, biztos a szomszédé, csak valamiért ide parkolt. Meg is kérdeztem tőlük, azonban amit válaszoltak, attól nagyon megdöbbentem. Mindkét szomszéd azt állítja, hogy az autó az enyém, és már vagy három éve megvan.
Ekkor azt hittem, csak valami átverés ez az egész, csakhogy további furcsaságok is történtek. A szomszéd háza eddig kék volt, most meg zöld. Kizárt, hogy egy éjszaka alatt átfestették volna. Sokáig nem volt időm gondolkozni a dolgon, indulnom kellett munkába. A táskámban a buszbérletnek nyoma veszett, ellenben találtam egy, a nevemre kiállított jogosítványt. Ez már több mint fura, itt több lehet egyszerű átverésnél.
Megérkeztem az iskolához. Előző nap még kétemeletes volt, ma meg három. Valami nagyon nincs rendben, az még csak-csak hihető, hogy becsempésznek az udvarra egy autót, még talán az is, hogy átfestik a szomszéd házát, na de az, hogy az iskolára felhúznának még egy emeletet? Képtelenség, ráadásul valóban ott van az a plusz emelet, nem csak valami álca. De ezzel még nem fejeződtek be a furcsaságok, egyrészt már évek óta itt dolgozok, másrészt nem fizikatanár vagyok, hanem kémia, harmadrészt meg osztályfőnök vagyok. Mégpedig annak a hetedikes osztálynak, ahol a minap tartottam matematika helyettesítést.
Egész nap azon gondolkoztam, vajon mi történhetett, de képtelen voltam racionális magyarázatot találni. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet, csak álmodok, így este hamar lefeküdtem, hátha felébredve mindent újra a helyén találok. De hiába reménykedtem, ma reggel ugyanaz a látvány fogadott, mint tegnap, ugyanúgy ott állt az autó, zöld volt a szomszéd háza, és háromemeletes az iskola.
Így hát próbáltam kutakodni, de csak óvatosan, nehogy még a végén elmebetegnek nézzenek. Első dolgom az volt, hogy felkerestem az iskola fizikatanárát, abban reménykedve, hogy talán ő ugyanaz a személy, akinek a helyét tegnapelőtt megkaptam. Elhívtam a közeli teázóba egy délutáni beszélgetésre, amit ő lelkesen el is fogadott. Valóban elég furcsa egy ember, és hamar rájöttem, neki elmondhatom a történteket, talán még segíteni is tud, ha szerencsém van. Így hát ma délután meg is ejtettük ezt a teázást. Elmeséltem neki mindent, mire ő is elmesélte nekem, hogy valóban ott akarta hagyni az iskolát. El akart költözni a szomszéd városba, egyik szakmabeli barátjához, hogy tökéletesítsék a kutatási módszereiket. Viszont a napokban olyasmiket mért, amik alátámasztották a feltételezését, és ennek hatására úgy döntött, inkább marad. Ebben a döntésében az is sokat számított, hogy ezen a területen mért bizonyos anomáliákat. Rákérdeztem, hogy konkrétan mi ez a kutatás, mire ő csak annyit mondott: a téridőkontinuum folytonosságát vizsgálja, és errefelé ez nagyon instabil mostanában. Ez először megnyugtatott, hogy mégis igaz, ami velem történt, és nem vagyok bolond. Utána viszont megrémisztett, hogy miközben aludtam, talán egy alternatív univerzumba pottyantam volna? Ha ez igaz lenne, az megmagyarázna minden furcsaságot. Ameddig viszont nem győződök meg róla teljesen, hogy ez történt, tovább kutatok, hogy még milyen lehetséges magyarázat van erre.
A fizikatanárral tehát tanulságos és hasznos volt ez a teadélután, de már későre járt, így ideje volt hazaindulnom. Ahogy a teázóból kiléptem, egy nagyjából 16-17 éves lányt pillantottam meg, aki eléggé feltűnően bámult engem. Köszöntem neki, ő visszaköszönt, de mondani nem mondott semmit. Kérdeztem, hogy segíthetek-e valamiben, de nem válaszolt. Továbbmentem a buszmegálló felé, közben visszanéztem, és ő változatlanul csak nézett. A buszmegálló nem volt messze, talán egy 30 méter, de ő nem mozdult, és a szemével követte, hogy merre tartok. Amikor a buszra felszálltam, még ott volt. Különös, és attól tartok, hogy lesz itt még különös dolgokban részem.
Hazaértem, tévéztem, kicsit olvastam, de valójában semmire nem tudtam odafigyelni, egyfolytában csak a lányon járt az eszem...